'70-'80-AS ÉVEK RETRO MAGYAR DIVAT HÍRES MANÖKENJEI, FOTÓMODELLJEI, DIVATTERVEZŐI, FOTÓMŰVÉSZEI * ARCHIVE FELVÉTELEK * EMLÉKEK * TÖRTÉNETEK * FOTÓK * FRISS HÍREK A VILÁGBÓL * OSCAR AWARDS HOLLYWOOD * BIPH'ART
"Jean Claude Brialy színész, rendező volt, több mint 40 évig a tulajdonosa és most abban az örömben és kiváltságban részesülünk, hogy továbbra is életre kelthetjük ezt a történetekkel teli helyet." [Chef Michel Puren]
"It
is opposite the Paroisse Saint Louis Island, in this small village in
the heart of Paris, found the legendary restaurant Orangerie. This
former high place of the Parisian nights scroll saw many celebrities,
now enjoying a revival. They are now Michael and Malika Puren that take
home with charm and friendliness, making subtle tribute to its creator
Jean-Claude Brialy disappeared. The hotel revives his finest hours in a
true spirit to the soul and to customers of whoever occupied and busy
for over 40 years.
April
14 2024, Paris, France. L'Orangerie Paris faithfully guards the memory
of actor and director Jean Claude Brialy in the attraction of Notre
Dame, the island of St Louis, the nightlife in Paris. Chef Michel
Puren's gourmet offer, a time travel into the taste world of ancient
French recipes. Credit Ilona Barna, BIPHOTONEWS, Alamy Live News
"Jean Claude Brialy színész, rendező volt, több mint 40 évig a tulajdonosa és most abban az örömben és kiváltságban részesülünk, hogy továbbra is életre kelthetjük ezt a történetekkel teli helyet." [Chef Michel Puren]
p.s... Párizs, Franciaország 2024. április 14. (vasárnap)
Néhány órája érkeztem, de máris belevetettem magam a környék felfedezésébe, nem először persze, de nem tudtam betelni vele a mai napig sem, mindig újat mutat, egyszerűen varázslatos. Minden karnyújtásnyira a Les Degres de Notre Dame hotelemtől, amit szeretek itt Párizsban... meg akartam maradni hűen az eredethez, átélni, belesüppedni a régi párizsi élet hangulatába, amit imádok és őszintén mondom egy nagy ajándék volt ez a választásom... Azt nyújtotta a 16. században épült hotel, amit vártam, megőrizték a mulandó idő szépségét...
A Pont Saint-Louis // Szent-Lajos hídon sétálgattam Canon (since 1937) hű társam a kezemben... Ebből lehet következtetni, hogy nem volt gyors a tempóm, igazából nem is lehetett pontosítok nem is akartam, mert mindig jött velem szembe valami új megfoghatatlan szépség, amit próbáltam lefagyasztani, hogy meg tudjam mutatni Neked is (BIPHOTONEWS Photo Gallery)... Oooups, a híd és sziget neve, csak most esett le, mint tudjuk nincsenek véletlenek Párizst először Louis de Hegyessy//Lajos, gyermekem apja mutatta meg, ha jól emlékszem 1984-ben a Plaza Athéne Hotelban laktunk, innen indult a kalandos életünk, de ez egy másik történet... visszakanyarodva, balra tőlem a Notre Dame gótikus méltóságával kimagaslott még így renoválásakor is, erőt sugárzó igazi "Mi Asszonyunk" látványával...
...a Szajna partján emberek sütkéreztek, végre ragyogott a nap szinte nyári meleg... volt olyan, aki ebédjét ott fogyasztotta el szabadság szellemében... A gyerekek vidáman játszottak, ugrándoztak körülöttem, kutyák rohangáltak, sokan körbe állták ámultan a görkorcsolyázó akrobatákat, engem is rabul ejtettek bravúros játékukkal... az egész olyan volt érzésben, mintha belecsöppentem volna az igazi párizsi őslakosok életébe... pontosan erre vágytam és köszönöm megkaptam... tudod, csak kérni tudni kell pontosan, hogy mit szeretnél... lassan átértem a ÎleSaint-Louis // Szent Lajos szigetre ... Előttem a Berthillon terasza csurig tömve vidám emberekkel...na, ezen nem csodálkoztam, ha megnézed rákattintva a névre láthatod, hogy milyen fantasztikus, gourmand sütiket, fagylaltokat kínál, specialitásuk a “fraise des bois melba” kedvencem...
(Sziget rövid története: A szigetet a jobb parttal összekötő Pont Marie Christophe Marie-ról, a sziget egyik ingatlanfejlesztőjéről kapta a nevét.1614-től kezdődően Marie de Medicis, IV. Henrik özvegye és az ifjú király, XIII. Lajos régense főépítője volt.Utasította, hogy töltse be a sziget két részét kettéválasztó csatornát, és építsen tömör kőpartokat a sziget körül.A projekt első része egy új híd volt, a Pont Louis XIII;az
első követ maga az ifjú király fektette le, akkor 13 évesen. Különböző
problémák hátráltatták a hídon végzett munkálatokat, amelyek csak
1635-ben fejeződtek be. A hídnak öt íve van, mindegyik különböző méretű.A
boltívek között fülkéket építettek a szobrok számára, de a rendszer
nehézségei miatt soha nem állítottak szobrot a helyükre... forrás! ) ... ha többet szeretnél tudni erről, kattints a forrásra!
...fiatalok, kicsik nagyok élvezték talán az első meleg nyári napot ebben az évben velem együtt... nem árt, ha tudod, hogy csak olyan helyre szabad beülni, ami zsúfolásig tömve, mert az biztosan jó és előtte informálódj, hogy mit rendelj, mi a ház specialitása és éttermeknél déli órákban a "Plat du jour"... egy ideig vártam, nézelődtem, fotózgattam a korláthoz dűltem élveztem az életem adott szép pillanatát és hálásan gondoltam azokra, akik megmutatták ezt nekem évekkel ezelőtt... nem volt szerencsém, nem szabadult fel asztal, így tovább mentem, bekanyarodtam a La rue Saint-Louis-en-l’Île Párizs 4. kerületének régi macskaköves utcájába, ami szinte ketté hasítja a szigetet, az egyetlen ilyen utca és mindkét oldalán hagyomány őrző üzletek, éttermek, galériák sokasága... volt rendesen mit nézelődni és arra lettem figyelmes, hogy egy "Lajos" formabeli épp megállt az egyik étterem táblája előtt, feltűnt eleganciája és hosszasan elidőzött a "menü tábla" felett, majd továbbment...már épp indultam volna én is tovább, de valami arra késztetett, hogy én is odamenjek és megnézzem a választékot, majd benéztem az étterembe, a látvány megigézett... klasszikus elegancia és kedvenc sztárjaim a falakon... egyik kedvencem Jean Claude Brialy színész, rendező nézett vissza rám a könyvborítójáról... vacsora előtti időben még üres volt, de egy szőke elegáns hölgy azonnal észrevett és közeledett felém... kérdésemre, hogy kell-e helyet foglalni a vacsorához, kedvesen informált, hogy vasárnap általában csendesebb a hely, nem szükséges és főleg azért is, mert egyedül vagyok... megköszöntem és kértem engedélyt a fotózásra, megkaptam... Megható visszaemlékezés ez a hely, a régi nagy filmsztárok előtt tiszteleg... még egy ideig bolyongtam az utcákon, nem volt könnyű elszakadni, csodahely, de elfáradtam... majd visszatértem a szállodámba, de nem hagyott nyugodni, pedig hidd el, hogy inkább aludtam volna, de eszembe jutott Viktor fiam búcsú mondata a BUD reptéren:
- Anyci, ne hagyd ki a legjobb éttermeket, az örök élmény marad... - ebben is olyan, mint Louisaz apja, mindenből a legjobbat és milyen igaz, valahogy ez nem áll tőlem távol én is ezt kedvelem...
...szóval akármennyire is vonzott az ágy melege, nem hagyott nyugodni a hely atmoszférája... jól döntöttem, mert gazdagabb lettem egy egy gourmet élménnyel... talán életem egyik legkellemesebb, nyugodtabb estjét töltöttem el, ízletes, finom könnyű francia menü elfogyasztásával, amit az egyik kedvenc francia borászatom MAURIN DE MAURES rozéjával öblítettem le... Ez az ismeretség még Saint-Tropez életformám vonzáskörébe tartozott, így könnyű volt a választásom...
... közben egy rövid filmet összeállítottam és felraktam az #ilonabarnabiphotonews instagram oldalamra... Ezt a vacsorám végeztével megmutattam Chef Michel Puren és Malika Puren
az étterem tulajdonosainak... arra gondoltam, hogy ezzel köszönöm meg a
remek estét, amit nekik köszönhettem. Örömhullám vonult át az ódon
falak között és ezzel kezdetét vette a barátkozásunk, még a kedvencük is
hozzánk csatlakozott... így lettem gazdagabb egy olyan történettel,
hogy nagyon boldogok, hogy megőrizhetik és továbbvihetik Jean Claude Brialy
színész, rendező hagyományát, aki 40 évig tulajdonosa volt ennek az
étteremnek és itt megfordult szinte minden híresség abból a korból, ha a
falak suttogni tudnának rengeteg történetet mesélnének...Nagy
ajándéknak érzik, hogy az otthonukat is itt tudták ebben a környezetben
az egyik legjobb kerületében Párizsnak a ház fenti emeletén
kialakítani... kell ennél szebb, szerintem EZ MINDEN!
1969-ben Claude Chabrol mozijának „Beau Serge”-je, az úriemberekre vágyó hölgyek szívtiprója, Jean-Claude Brialy színész vásárolt egy pompás kávéházat Saint-Louis szigetén és egy mesebeli étteremmé alakította át.A L'Orangerie de Brialy egy sikeres, divatos étterem, ahol az új világba belefáradt ősidők néhány hercegnője bágyadtan betévedt.Mások,
nemzetközi sztárok szeretik könnyedén álcázni magukat ezért törzshelyük
lett: Marlène Dietrich, Warren Betty, La Callas és Marlon Brando.A rue Saint-Louis en l’Île 28. szám alatt található Orangerie-t most Orangerie Parisnak hívják.A
hely megőrizte finom környezetét, számos utalással a mozira és a hely
egykori tulajdonosára: az elegáns Jean-Claude Brialy színészre!
*
L'ORANGERIE
28 rue Saint-Louis en l'Île dans le 4ème arrondissement de Paris
En 1969, le “Beau Serge” du cinéma de Claude Chabrol, le tombeur de ces dames désireux des messieurs, le bien nommé Jean-Claude Brialy achète un bougnat café charbon sur l’île Saint-Louis et le transforme en restaurant de conte de fée.
L’Orangerie
de Brialy est une réussite de restaurant mondain où se sustentent,
languissantes, quelques duchesses des temps anciens fatiguées du monde
nouveau.
D’autres, des stars internationales, aiment s’y camoufler en toute simplicité : Marlène Dietrich, Warren Betty, La Callas, et Marlon Brando.
Au 28 rue Saint-Louis en l'Île, l’Orangerie se nomme désormaisl’Orangerie Paris.
L’endroit a
gardé son cadre délicat avec de nombreuses références au cinéma et à
l’ancien propriétaire des lieux : l’élégant Jean-Claude Brialy !
Ki volt Jean-Claude Brialy?
Jean-Claude Brialy Aumaleban
született, Francia Algériában, a mai algír földön elhelyezkedő Sour
El-Ghoziane-ban, 1933. március 30-án. Apja a francia hadsereg katonája
lett, ezért Jean-Claude családjával 1942-ben Franciaországba költözött,
majd 1954-ben egyedül ment Párizsba, hogy színész lehessen.
Filmes karrierjét 1956-ban kezdte az Elena és a férfiakban. A
következő években olyan alkotásokban csillogtatta meg tudását, mint a
Fevonó a vérpadra, A szép Serge, a Szeretők, a Christine, az
Unokafivérek, a Négyszáz csapás, Az iskola útja, a Vagányok éjszakája, a
Szerelemmel látni, a Híres szerelmek, a Magánélet, a Chéri, melynek
címszereplője volt, az Arsene Lupin, Az ördög és a tízparancsolat, a
Svéd kastély és a Férifvadászat. 1964-ben a Tonio Kröger főszereplője
volt, 1967-ben Sergeként láthattuk az Annaban és Cajellaként A Vatikán
hadműveletben. 1972-ben Paul Kastnert játszotta A halott asszony
visszatérben. 1976-ban Brumairet alakította a Tojásrántottában, Pierre
Bizetet A szentévben és Waltot a Baroccoban. 1979-ben feltűnt Az
úszómesterben és a Bobo Jaccoban. 1985-ben A csitri Samje volt, 1990-ben
közreműködött a Kutyaparadicsomban.1996-ban René Sandre bőrébe bújt az
Árnyjátékban. Utolsó munkája 2007-ben volt a Monsieur Maxben. 2007.
május 30-án halt meg. (forrás!)
táncosnő, modell, fotós, stylist és szobrász, a történelem első „topmodelljeként” tartják számon. 20 éven keresztül gyakran publikálták a Harper's Bazaarban és a Vogue-ban. Körülbelül 200 borítót készített a korszak legnagyobb divatlapjainak. Karrierje csúcsán, 1949-ben, 38 évesen a Time magazin címlapján jelent meg.
Lisa Fonssagrives-Penn (1911-1992), danseuse, mannequin, photographe, styliste et sculptrice, est considérée comme le premier « top model » de l’histoire. Pendant 20 ans, elle est fréquemment publiée dans Harper’s Bazaar et Vogue. Elle fait environ 200 couvertures pour les plus grands magazines de mode d’époque. Au sommet de sa carrière en 1949, elle fait la couverture du magazine Time à l’âge de 38 ans.(FORRÁS!)
Fernand Fonssagrives, Fernand Vigoureux néven Párizs
közelében, egy fotós volt, aki az 1940-es évek elején
„szépségfotózásáról” volt ismert, és Lisa Fonssagrives modell első
férjeként. 2003-ban halt meg Little Rockban, Arkansas államban, Egyesült
Államokban. (FORRÁS!)
Második férje, Irving Penn amerikai fotós volt, aki divatfotóiról,
portréiról és csendéleteiről ismert. Penn karrierje magában foglalta a
Vogue magazinnál végzett munkát, valamint független reklámozást olyan
ügyfelek számára, mint Issey Miyake és Clinique.
— Annie Ernaux and Photography celebrates the close
relationship between photography and the writing of Annie Ernaux, winner
of the Nobel Prize for Literature in 2022, through texts from her book Exteriors (Journal du dehors),
1993, and photographs from the MEP collection. The exhibition is the
product of a residency conducted by the curator and writer Lou Stoppard
in April 2022, which focused on using the MEP collection as a catalyst
for new research and for linking photography to other mediums. (Forrás!)
