ILONA BARNA INCI
(1978-1994) manöken, fotómodell
2006. évtől a fényképezőgép másik oldalán
BIPHOTONEWS
A MESÉLŐ
- részlet -
 |
Saint Tropez, France Moorea Plage 2021. január 31. |
....
p.s... maszk, smink és mindenféle máz nélkül... egy boldog, nyugodt pillanatom... meglepően különös portrém 65 évesen, a szél játéka, hogy a fél arcomba befújta a hajamat talán ettől lett ilyen ez az iPhone selfim... éltem az adott lehetőséggekkel, a természetes naplemente fényével és a tenger azúrkék visszatükröződésével... könnyű dolgom volt, ezek adottak errefélé, csak észre kell venni, meglátni... elcsípni a pillanatot és gondolhatod, ehhez a turmixhoz hozzáadtam még az örök fiatal lelkemet, aki nem akarja tudomásul venni az eltelt évek számát... plusz egy adagot a pozitív gondolkozásomból is belecsempésztem... ahogy visszanéztem, rendben találtam... visszatükrözte azt, amit szerettem volna üzenni Neked...
..."napjaimat tartalmasan, igen jól éltem, így ennek következtében gyorsan teltek az évek, szinte átsuhant rajtam"... "Születtem, elvegyültem és kiváltam" - "KÉSZ A LELTÁR" József Attila gondolatát követtem elejétől fogva... rengeteg tapasztalatot szereztem, néhányat azért kihagytam volna... határtalanul, félelem nélkül átugrottam az akadályokat, mert azt gondoltam, hogy minden megoldható és sikerült is... pontosítok nem gondoltam semmi ilyesmire, csak egyszerűen természetesnek vettem a képtelenségeket az életemben...
Mai nap a visszaemlékezések napja (2021. január 31.)... nehéz pillanataimban kicsit sírdogáltam is, ha figyeltél eddig rám, akkor tudod miért... na, nem a korom miatt azt ne gondold, azért írom ezt, hogy ne tévedj sokat... erről eszembe jutott, hogy Nagyikám tutira megjegyezte volna, hogy:
- Na, ez is megette már a kenyere javát ... - sokszor hallottam ezt gyerekkoromban, ha látott egy idősebb szomszédot ... most belegondoltam talán ennek köszönhetem, hogy az életemben nem az első sorban foglalt helyet, hogy hány éves vagyok... jól kijövök a számokkal, azért kimondani nem szeretem... az évek számolását régen abbahagytam, ha jól emlékszem 38 éves lehettem, amikor azt gondoltam, hogy utóljára tartom a szülinapomat, megkezdtem a visszafelé számlálást... arról nem is beszélve, hogy nagyon fárasztó volt a bulizás utáni a takarítás... majd évek során belegabalyodtam, így töröltem az egészet, mert ugye nem foglalkozik az ember azzal, amilye nincs, itt a számokra gondoltam, de ez a mondás nem éppen arról szólt, ha netalán tán ismered, hanem a sza.ásról...visszatérek az eredethez, a ráncaimhoz érdekes mód azokat is szeretem, mert mégiscsak az enyém, meg nem válnék tőlük... a 100 évesen 20 évesnek mutatni magam a photoshopnak köszönhetően, na ettől kiver a vizes verejték... egy biztos olcsóbb, mint bármi más...nap, mint nap látom itt a neten, hogy sokan nem tudtak mit kezdeni a temérdek szabadidejükkel mostanság, bebarmolják a szép fotóikat... most azért itt eszembe jutott, hogy egyszer majdnem bepánikoltatott az egyik barátnőm, aki épp akkor szabatta körbe az arcát ... győzködött, hogy nem nagy ügy próbáljam ki, beajánl szívesen és kacagva, boldogan mondta...
-Láthatod, milyen fiatal lettem, az összes ráncom eltűnt Incikém ... - őszintén mondom, nekem olyan volt, mint előtte... akkor is a szeretet szemével néztem, nem láttam a különbséget... azért nagy hatással volt rám, már majdnem rávettem a fejem... még szerencse, hogy a félsz győzött... nem bírom a fájdalmat, így ez elmaradt... viszolyogtam mindig még gondolatban is, véletlenül se vágják fel sehol a testemet, egy hegg, forradás, de abban a korban főleg a "cippzár varrás", tudod az a cikkcakkos és örökre erősen ottmarad, nagy traumát okozott volna, erre kényes voltam és ez így is maradt... ez a gondolatsor megjelent az agyamban ott a műtőasztalon a fiam születésénél is, aki 4,80 kg az átlagnál jóval nagyobb súllyal jött a világra ... bevésődött az agyamba rendesen az a pillanat elhiheted... leszámítva, hogy hősnek és boldognak éreztem magam ... most is itt cseng a szülész nőgyógyászom hangja...:
- Kérem a műtőbe császárhoz előkészíteni... - gondolhatod, ettől bepánikoltam rendesen, addig szótlanul, csendben tűrtem, sok választásom nem volt persze... egy utólsó nekirugaszkodással megúsztam a szikét... lehet, hogy ott sikerült az agyvelőmből is egy darabot kinyomnom, legalábbis érzésben úgy tűnt... el is ment a kedvem örökre a babaprogramtól, ahogy mostanában hívják... viszont erre az egyre büszke vagyok, igen jól sikerült... kicsit elkanyarodtam, ugy látszik ez a fotóm beszéltet rendesen, nem volt tervezve ez sem, így alakult, ezért is kapta "A MESÉLŐ" - nevet ... most a #maradjotthon világunkban, mivel szinte minden zárva van, nem is bánom, hogy csak a természetes, természet adta lehetőségekkel élek... így volt ez talán mindig, de most erősebben érzem hatásukat... minden nap több kilométeres séta, mikor erőm, kedvem engedi laza futás, utána yoga a tengerparton a takarodóig... figyelj jól, mert nem mondom többször el elmondom, így is már egy párszor mondtam neked... ez este hat óratól reggel hatig tart, ezt nevezték el kijárási tilalomnak (Couvre-feu!)... hasonlít nagyon a Nagyítól hallott háborús történeteire, amit téli estéken a sparhelt (ha nem tudnád ez a tűzhely) mellett mesélt nekünk, itt értem a nővéremet, bátyámat... néha úgy felzaklatott ezekkel az esti meséivel, hogy egy hétig nem mertem lecsukni éjjel a szemem... jobb, ha visszacsöppenek a jelenembe, az jóval vidámabb... visszagondoltam a nyári, késő őszi kellemes, meleg napsütötte napokra, még novemberben is lehetett úszni a tengerben, hát tudod ezt nagyon imádtam... várom nagyon, azért most is vannak bátrak, megtalán jóval fiatalabbak is, nem törődnek az évszakkal... a hullám lovasait pontosan nem érdekli a hőmérséklet, alig várják a nagy szelet, hogy befoghassák... ma a Moorea Plage -nál kicsit megmártóztam, na nem akarattal, baromkodtam és elkapott egy nagy hullám... pont ott, ahol a Delfint kimentettem a télen... ez persze most tudatosodott bennem...talán ezért is szeretem néha kiírni magamból a dolgokat, előhívja a régi, elhalványodott életem... képzeld, majdnem langyos volt a víz komolyan mondom... holnap lehet, hogy úszom egyet... ezt azért még átértékelem... muszáj mozognom sokkal többet, mint eddig, mert ez az egy "orvosság" a karantén betegség kivédésére, nálam feltétlen ... meg főleg arra nagyon jó, hogy imádok enni és ehhez eddig párosult a hozzá illő ital is, két héttel ezelőttig (2021. január 09.) ...azt gondoltam azon a reggelen és megígértem főleg magamnak, hogy a vörösbor, pezsgő ne uralkodjon itt rajtam, leteszem... nem terveztem, ezt sem, de valahogy így alakult... most azért megnyugodtam, hogy nem lettem alkesz ebben a bezárt világban, a nagy tétlenség nem tesz jót senkinek, ahogy elnézem, de ezzel is mázlim van... rengeteg időm lett a fotóim archíválására ...2006. év óta felhalmozódott... akkor kerültem át a fényképezőgép másik oldalára, ezt nem én találtam ki, de szeretettel, következetesen használtam a mai napig... most inkább a "Photography Directly from Saint Tropez" -ra került a választásom, talán egyértelműbb és jobban állja a helyét 2020. március 15-e óta, akkor kezdődött ez a bezárom az egész világot életforma... gondolkoztam talán egy percig, hogy miután a fotósokat is pihentették, mi legyen az, ami a valóságot megérinti életemben... tudod, ez a fotózási imádatom sem terveztem, valahogy így alakult, de azt hiszem a fiam gondolata valósult meg, amit most hálásan köszönök...máris megérte a befektetett 30 évem, ami igen erősen meghatározta a napjaimat... itt eszembe jutott az ügyvédnőm egyik mondása...
- Hidd el Ica, a legjobb befektetés a gyereked,.. - és tényleg, ebben teljesen igaza volt, pedig akkor nem értettem vele egyet, de nem fejtettem ki hangosan, csak gondoltam és halvány mosoly jelent meg az arcomon, mint aki elfogadta azt... na, ezzel a visszafogottságommal sok csatát megnyertem az életemben... (folyt.köv.)
Bienvenue / Welcome / Dobrodošli / Légy Üdvözölve
- #ilonabarnabiphotonews
- Gifs Shop & Download Photos
- (a linkekre feltétlen egy kattintást!)
