TIHANYI 70
FEKETE&FEHÉR ANALOGE FOTÓKIÁLLÍTÁS
BLACK&WHITE ANALOGUE PHOTO EXPO
A MARGARET ART BOX GALÉRIÁBAN
BUDAPEST, MARGIT KRT 41.
2026. november 05. 18h kiállítás megnyitó
Fr:
Hier soir, j’ai eu le privilège d’assister à une exposition photographique exceptionnelle. Sur les murs de la toute nouvelle galerie Margaret Art Box est né, grâce aux œuvres analogiques du photographe KÁROLY TIHANYI, le « Helmut Newton hongrois du XXIᵉ siècle ».
Ce fut un moment particulièrement exaltant, non seulement parce que la photographie est l’une de mes grandes passions, mais aussi parce que cette réussite représente pour moi, à titre personnel, une petite victoire de l’âme.
En effet, il fut un temps dans le parcours du photographe où mon énergie, mon soutien et mes encouragements ont contribué à lui redonner confiance et à lui montrer qu’il devait oser s’engager pleinement sur le chemin de la création artistique.
Que cette œuvre laisse à la postérité une belle leçon : même à l’ère de la révolution technologique, il existe toujours un rayon de lumière pour ceux qui choisissent de créer avec leur âme et leur regard…
Toutes mes félicitations, avec toute mon affection !
Barna Ilona (Inci)
BIPHOTONEWS
 |
TIHANYI 70 FEKETE&FEHÉR ANALOGE FOTÓKIÁLLÍTÁS BLACK&WHITE ANALOGUE PHOTO EXPO A MARGARET ART BOX GALÉRIÁBAN BUDAPEST, MARGIT KRT 41. |
 |
TIHANYI 70 FEKETE&FEHÉR ANALOGE FOTÓKIÁLLÍTÁS BLACK&WHITE ANALOGUE PHOTO EXPO A MARGARET ART BOX GALÉRIÁBAN BUDAPEST, MARGIT KRT 41. (Barna Ilona (Inci) BIPHOTONEWS & Tihanyi Károly fotográfus |
MEGNYITÓ BESZÉD:
Benyhe István:
A 70 éves Tihanyi Károly fotográfus retrospektív kiállításának bevezetője
Karcsit 6 éve ismertem meg, amikor édesapám emléktábláját lepleztük le. Ő fotózott és azonnal megkedveltem közvetlensége lazasága és harmonikus személyisége miatt. Sem művészallűrök, sem beképzeltség, sem önfényező gesztusok. Azonnal lelkes híve lettem és a Janus Pannonius Díj Alapítvány kiegészítette barátságunkat, hiszen mindannyian ezt a szervezetet, vagyis inkább missziót, baráti kört, kulturális világnézetet tartjuk munkánk egyik fontos értelmének. Megvallom a jó bor is összeköt bennünket, mert Karcsi nem csak fotózza a nemes palackokat… Most az ő kedvéért jöttünk össze, alapítványunk talán leginkább várt rendezvényére, egy olyan kiállításra, amely Karcsit, az általa megmutatott világot és bennünket magunkat is megmutat.
Kedves Barátaim!
Amikor egy laikus fotókiállításra készül, jó, ha először magába pillant. Isten is ezt tette, mielőtt a világot megteremtette. Hamvas Béla úgy gondolta, hogy Isten a benne kavargó teljességből a maga számára jónak tartott esszenciára gondolt, amikor a Világ célját meghatározta. Hogy rossz is van a Világban? Ez a szabad akarat lényege és az Isten becsületének sarokköve, az a sarokkő, amelyről le kell pattanjon minden vád, hogy milyen rossz, szenvedés-teli világot teremtett. Az emberbe írt isteni kötelezettség, hogy fejezzük be a teremtést, tegyük a világot a magunk számára boldog otthonná. Aki a sugallatot keresi, aki a jelen fénykörén át egy mindent betöltő fényt keres, abban gyönyörködik a Teremtő. Embertársai érzik, hogy az ilyen ember valami más szférában lebeg, ezért művésznek nevezik és azt várják tőle, hogy mélységi látása segítségével ők is világosabban láthassanak. Ha nem is képesek intuícióra, a művész optikája megnyitja az utat érzékszerveiken át a szívük felé.
A most 70 éves Tihanyi Károly, Karcsi, már érett fejjel, tudatos értékválasztással kezdte kibontakoztatni a benne ébredt erőt. Na, nem ilyen fennkölt módon, hanem nagyon lazán, könnyedén és vagabundként. Lánya táncát fényképezve ébredt benne a vágy a fontos pillanatok megörökítésére és saját erőből sajátította el a fényképezés alapjait. Sokan ennél nem is lépnek tovább, ő azonban egy 1977-ben a kezébe akadt Helmut Newton album hatására komolyan kezdett foglalkozni a fotózással. Azóta állandó társa a fényképezőgép. Noha mezőgazdasági képzettsége van és a kereskedelem világban is dolgozott nagyon gyorsan felhívta magára a figyelmet fotóival és kedvelt fényképésze lett azoknak, akik minden sallangtól mentes, hiteles, mégis ihletett fotókra vágytak. Mai napig szívesen hívják sportesemények társadalmi események fényképezésére, dokumentálására. Rendszeresen jár Németországba, Ausztriába és elmaradhatatlan társunk a Janus Pannonius Díj Alapítvány rendezvényein, amelyek a legElhívatottabb dokumentátora is!
Ha Karcsira nézünk nem érzünk különbséget fotói és személyisége között. Hosszú haja, többnyire a piros szín valamely árnyalatát viselő ruházata, a szinte elmaradhatatlan cicakendő a nyakában, a Converse-tornacipő a hetvenes évek hippi utánérzetét keltik, de mégsem tűnik művinek, vagy keresettnek. Rápillantva sokan átérzik, hogy a rock nem csak zene, hanem egy életforma. Karcsi személyisége rajzolódik a fotó papírra, vagy a képek formálják Karcsit? A látogató döntse el a képek alapján. Nem lesz könnyű dolga.
A képek fekete-fehér, dokumentarista, kissé archaizáló hangulata ellentétben áll a témaválasztással. Karcsi ugyan állítja, hogy mindent fényképez, mégis az életmű a városban élő ember világát elemzi. Portrék, házak, az egymásra exponált képek művészi sejtetései elemzik a közösségi tér és a társra vágyó ember kapcsolatát. Karcsi világa mutatja Helmut Newton hatását, a borotvaéles, elvágó tónusokat, a meghökkentő pózokat, de mégsem hatnak sem szexistának, sem erőszakosnak, de abszurdnak vagy keresettnek sem. És ami a legfontosabb, képeit nézve nincs üzleti utánérzésünk. Karcsi nem hadifotós, mint Robert Kapa, nem is a zsáner mestere, mint Gink Károly és nem életműveket pillanatba sűrítő művész portré készítő, mint Kecskeméti Kálmán. Nem is a mozdulat megragadója. Képeit nézve akaratlanul is olyan érzésünk van, hogy mi is készíthettük volna ezeket a fotókat. Ez a Karcsi, nem is ismer minket, mégis a mi szemünkkel látja a világot. Amit a kép túlhangsúlyoz, annak az ellenkezője ébred a szemlélőben. A magára hagyott város, az üres metróba süllyedő mozgólépcső, a kommunizmus óta félig üresen rozsdásodó reklámkeret egy háztetőn, egy kockaház kiábrándító ruházatára még a felirat is felhívja a figyelmet. Mégis megrohan az az érzés, hogy a város nyüzsög, a házakon alig fér el a sok reklám, a vonatablakokon mozdulatlanul tükröződő világot a kocsin végigfutó fecske röpte tölti meg élettel, egyben mulandósággal is. Így nézzük, s bennünket is eltölt a sajátos világ és kijózanodik bennünk a Bibó István által tettenért túlfeszült lényeglátó…
Forrás:
Margaret Art Box : https://margaretartbox.hu/
szomorú – 
