A FÉNY ÁRNYÉKA
EGY ÉLETEN ÁT ELKÍSÉRT
"SZERELMEM SAINT-TROPEZ"
1955. évben kezdődött ez a két szálon futó történet...
1955-ben Roger Vadimot és Brigitte Bardot-t Saint-Tropez-ban filmezték le első közös filmjük forgatása közben, pontosan abban a könyvesboltban, amely a mai Art Deco News Gallery mellett található. Közvetlenül ezen a történelmi helyszínen nyitotta meg 2021-ben M. Jean Atkatlian a saját kortárs művészeti galériáját 90 éves korában, összekötve ezzel a francia mozi aranykorát a mai kortárs alkotásokkal. A galéria a 2021–2022-es években működött az alapító-elnök, M. Jean Atkatlian irányítása alatt, ahol Barna Ilona (BIPHOTONEWS) fotóművész töltötte be a galériavezetői pozíciót. A kulturális tér ezt követően bezárta kapuit, miután az alapító súlyos beteg lett, majd 2024. április 18-án elhunyt, lezárva a művészetek iránti elkötelezettségének e csodálatos fejezetét.
Gyökereim
Így zárult be a sors láthatatlan köre. Amikor 1984-ben először léptem Saint-Tropez földjére, és megbabonázva álltam a délutáni napfényben Brigitte Bardot alakját figyelve, még nem sejtettem, hogy valójában hazatértem. Nem tudhattam, hogy a lelkem már ismerte ezt a tájat: ugyanazt a provence-i napfényt kaptam lencsevégre fotósként, amely évtizedekkel korábban Nagyapám mindennapjait világította meg a fogságban, és amelynek emlékét az a bizonyos, esküvői kép mögé rejtett festmény őrizte Jászfényszarun. Az ő elültetett energiái és el nem fogadott francia földje az én három saint-tropezi korszakomban születtek újjá – mintha a múlt adósságát törlesztettem volna a sorsnak a fényképezőgépem minden egyes kattintásával.
 |
| A francia archívumok alapján ezt az ikonikus sorozatot (amely a 6 Rue du Cepoun San Martin alatti régi papír-könyvesbolt előtt és Saint-Tropez utcáin biciklivel ábrázolja a párt) a magazin akkori vezető fotósa, Claude Azoulay készítette, vagy a nemzetközi sajtóügynökségek számára rögzítették a film előkészületei során. |
*
A fény árnyéka: Az én Saint-Tropez-om
Ez egy időben megállított pillanat, egy olyan kép, amely – anélkül, hogy akkor tudtam volna – előre megrajzolta a sorsom vonalait. Egy 1955-ben készült felvétel, pontosan abban az évben, amikor megszülettem. Roger Vadim és Brigitte Bardot látható rajta, egy későbbi filmes földrengés előszeleként, egy kis saint-tropez-i könyvesbolt és papírüzlet előtt. Hatvanhat évvel később, 2021-ben, a 90 éves M. Jean Atkatlian pontosan ezen a történelmi helyszínen választott teret, hogy megnyissa kortárs művészeti galériáját. Számomra ez a földrajzi és időbeli egybeesés olyan, mint egy személyes szimfónia első akkordja, amely örökre ehhez a provence-i földhöz láncolta az életemet.
A Saint-Tropez-val való kapcsolatom valójában 1984-ben kezdődött. Ekkor történt az első – vizuális, varázslatos és múlékony – találkozásom Brigitte Bardot-val. A város kispiacán sétált, karján egy jellegzetes saint-tropezi kosárral. Felkötött, őszes-szőkés-barnás haja ma is tisztán előttem van. Tisztán látom a ringó csípőjét, ahogy elhaladt mellettem. Megbabonázott, ahogy a délutáni napfény játszott a teste kontúrjaival. Ez a tiszta, ámulatba ejtő pillanat meghatározta a jövőmet. Akkor még nem sejtettem, de Saint-Tropez lett életem nagyszínpada, ahol háromszor kezdtem teljesen új életet.
Az első korszak: Otthonteremtés és fészekrakás (1990–1994)
Első tropézi korszaka a család és a szerelem jegyében telt. Minden Budapesten kezdődött, a Magyar Divat Intézet Vámos Magda által rendezett nagybemutatóján, ahol de Hegyessy Lajos (1941–2023) 40. születésnapján megismertem őt. Ő volt a tulajdonosa és megrendelője annak a csodálatos kollekciónak, amelyet korábban Brüsszelben mutattak be. Kapcsolatunk tizennégy évig tartott, és ebből a szerelemből született meg közös gyermekünk, de Hegyessy Viktor László. Együtt vásároltunk egy gyönyörű villát Saint-Tropez-ban, megteremtve a saját otthonunkat. Életünk egy tökéletes háromszögben zajlott Budapest, Brüsszel és a Côte d’Azur között, egészen a válásunkig.
Ehhez az időszakhoz kötődik egy másik fontos emlék is: 1990-ben fiam, Viktor egy séta során hirtelen megállt egy műterem kirakata előtt, és képtelenség volt elvonszolni onnan. Teljesen lenyűgözték a papírhajókból álló alkotások. Ekkor fedeztük fel Ivan Hor festőművészt, aki már ötven éve élt Saint-Tropez-ban. Közeli, jó barátunkká vált, és fantáziadús, mesés alkotásai nemcsak a saint-tropez-i villánk falait díszítették, hanem féltve őrzött művekként a mai napig a budapesti otthonunk falait is ékesítik.
A második korszak: A hazai kifutóktól a világ divatházai mögé (1999–2001)
Ez az időszak a divat világába való visszatérésemet jelentette, de ezúttal a kamera és a kulisszák másik oldalán. 1978 és 1994 között a retro magyar divatvilág „aranykorának” egyik legsikeresebb, legendás fotómodellje és manökenje voltam. Ez a csodálatos karrier 1994-ben ért véget a Gundel báltermében, Borszéki Zita divattervező búcsúbemutatóján, ahol mi tízen, a XX. század hazai sztármanökenjei utoljára léptünk fel együtt a kifutóra.
1999-ben a Place des Lices-en található világhírű Johanna Boutique tulajdonosa, Sandor Schneider bevezetett a nemzetközi haute couture divatcégek zárt világába. Stylistként pillanthattam be a kulisszák mögé. A London Fashion Week keretében Alexander McQueen divatshow-ja elementáris hatással volt rám, míg a milánói Dolce & Gabbana divatház egy teljesen új dimenziót nyitott meg előttem, amikor segédkezhettem a kollekciók kiválasztásában a Johanna Boutique számára.
A harmadik korszak: Írás a fénnyel (2014-től)
A harmadik újjászületés a művészi beérésem ideje. 2006-ban végleg a fényképezőgép túloldalára kerültem. Viktor fiam – aki ösztöndíjjal végezte el az ELTE operatőri szakát – tanított meg a fotózás rejtelmeire A-tól Z-ig, bevezetve a digitális világba, a videók és filmek készítésébe. Első hivatalos sajtófotósi munkám 2010-ben a Capri Hollywood Filmfesztivállal indult.
Ám az igazán legszebb korszakom fotósként 2014-ben kezdődött el Saint-Tropez-ban. A kamerámmal a kezemben a Côte d’Azur legexkluzívabb eseményeinek krónikása lettem: a Saint-Tropez-i Vitorlásversenyek (Les Voiles de Saint-Tropez), a Cannes-i Filmfesztiválok, a Monaco Polo Cup, a Madelaine Couture Annex vagy éppen a Nikki Beach divatbemutatóinak akkreditált sajtófotósaként dolgoztam. Közben mélyen megismertem és lencsevégre kaptam Provence és a francia riviéra mesés tájait.
A kör végül akkor zárult be, amikor jó barátom, Ivan Hor a budapesti Falk Miksa utca 10. alatti kiállításán bemutatta nekem M. Jean Atkatliant. Azt a műkedvelő embert, aki 90 évesen pont amellett a kis könyvesbolt mellett nyitott galériát, ahol 1955-ben Vadim és Bardot elindították az én életem és regényem első láthatatlan fejezetét.
En 1955, Roger Vadim et Brigitte Bardot ont été filmés à Saint-Tropez lors du tournage de leur premier film en commun, précisément dans la librairie située à côté de l'actuelle Art Deco News Gallery. C’est juste à côté de cet endroit historique qu’en 2021, M. Jean Atkatlian a ouvert sa propre galerie d’art contemporain à l'âge de 90 ans, reliant ainsi l’âge d'or du cinéma français à la création contemporaine d'aujourd'hui. La galerie a fonctionné durant les années 2021-2022 sous la direction de son président-fondateur, M. Jean Atkatlian, et sous la gestion de l'artiste photographe Ilona Barna (BIPHOTONEWS) en tant que directrice de la galerie. Cet espace culturel a ensuite fermé ses portes après que le fondateur est tombé gravement malade, avant de s'éteindre le 18 avril 2024, scellant ainsi le dernier chapitre magnifique de sa dévotion aux arts.
*
C’est ainsi que la boucle invisible du destin s’est refermée. Lorsqu’en 1984, j’ai posé pour la première fois le pied sur la terre de Saint-Tropez, subjuguée par la silhouette de Brigitte Bardot sous le soleil de l'après-midi, j'ignorais encore que j'étais en train de revenir chez moi. Je ne pouvais pas savoir que mon âme connaissait déjà ce paysage : en devenant photographe, j'allais capturer cette même lumière provençale qui, des décennies plus tôt, éclairait le quotidien de mon Grand-Père en captivité, et dont le souvenir restait précieusement gardé à Jászfényszaru, dissimulé derrière ce tableau caché. Toute son énergie semée là-bas et cette terre française qu’il avait refusée ont repris vie à travers mes trois époques tropéziennes – comme si, à chaque déclic de mon appareil photo, je remboursais une dette sacrée envers le passé.
L'Ombre de la Lumière : Mon Saint-Tropez
C’est une image arrêtée dans le temps qui, sans que je le sache encore, allait tracer les contours de mon destin. Une photographie prise en 1955, l'année même de ma naissance. On y voit Roger Vadim et Brigitte Bardot, prémices d’un séisme cinématographique, devant une petite librairie-papeterie de Saint-Tropez. Soixante-six ans plus tard, en 2021, c’est exactement à cet endroit précis que M. Jean Atkatlian, à l'âge vénérable de 90 ans, choisira d'ouvrir sa galerie d'art contemporain. Pour moi, d'origine hongroise, cette coïncidence géographique et temporelle résonne comme le premier accord d’une symphonie personnelle qui allait lier ma vie à ce morceau de terre varoise.
Mon histoire avec Saint-Tropez commence véritablement en 1984. C'est l'année de ma première rencontre – visuelle, magique, fugace – avec Brigitte Bardot. Elle marchait sur le petit marché de la place, un panier tropézien typique au bras, ses cheveux grisonnants et blonds relevés à la hâte. Je revois encore sa démarche chaloupée, ce balancement de hanches légendaire qui passait à côté de moi. J'étais hypnotisée par la façon dont la lumière du Sud jouait avec les contours de sa silhouette. Ce moment de pure grâce a scellé mon avenir. Je ne le savais pas encore, mais Saint-Tropez allait devenir le théâtre de ma vie, une scène où j'allais renaître à trois reprises.
Le premier âge : L’ancrage et le nid (1990–1994)
Ma première époque tropézienne s'ouvre sous le signe de l'amour et de la famille. Tout a commencé à Budapest, lors d'un grand défilé de l’Institut Hongrois de la Mode organisé par Magda Vámos. C'est là que j'ai rencontré le comte Lajos de Hegyessy (1941–2023), le jour de son quarantième anniversaire. Il était le commanditaire et propriétaire d'une magnifique collection présentée à Bruxelles. Notre relation durera quatorze ans et donnera naissance à notre fils, Viktor László de Hegyessy. Ensemble, nous avons acheté une splendide villa à Saint-Tropez, créant un havre de paix familial. Notre vie oscillait alors dans un triangle parfait entre Budapest, Bruxelles et la Côte d'Azur, jusqu'à notre séparation. C’est aussi durant cette période, en 1990, que Viktor, encore enfant, s’arrêta net devant la vitrine d’un atelier, fasciné par des pliages de bateaux en papier. Il venait de découvrir l'œuvre d'Ivan Hor, peintre d’origine hongroise installé à Saint-Tropez depuis cinquante ans. Devenus amis proches, ses créations féeriques allaient non seulement habiller les murs de notre villa, mais ornent encore aujourd'hui précieusement notre appartement de Budapest.
Le deuxième âge : Des podiums de l'Est à la Haute Couture (1999–2001)
Cette période marque mon retour à mes premières amours : la mode. Mais cette fois-ci, de l’autre côté du miroir. De 1978 à 1994, j'avais été l'un des mannequins et modèles photo les plus célèbres et célébrés de « l'Âge d'Or » de la mode rétro en Hongrie. Une carrière d’icône qui s'était achevée en apothéose en 1994 dans la salle de bal du Gundel, lors du défilé d'adieu de la créatrice Zita Borszéki, où dix des plus grands top-modèles du XXe siècle de notre pays s’étaient réunies une dernière fois.
En 1999, Sandor Schneider, propriétaire de la prestigieuse Johanna Boutique sur la Place des Lices, m'ouvre les portes des plus grandes maisons de Haute Couture internationales. En tant que styliste, je plonge dans les coulisses de ce monde fascinant, si éloigné et pourtant si proche de mon passé. Le défilé d’Alexander McQueen à la London Fashion Week me marque profondément, tandis que ma collaboration avec la maison Dolce & Gabbana à Milan pour sélectionner les collections de la boutique m’ouvre les yeux sur une nouvelle dimension du luxe.
Le troisième âge : L'écriture par la lumière (Depuis 2014)
La troisième renaissance est celle de la maturité artistique. En 2006, je décide de passer définitivement derrière l'objectif. C'est mon fils Viktor, diplômé de la section de direction de la photographie de l'ELTE grâce à une bourse, qui m’enseigne les rouages de la photographie de A à Z, la maîtrise du monde numérique, de la vidéo et du cinéma. Ma première accréditation de photojournaliste de presse se fait en 2010 au Festival du Film Capri Hollywood.
Mais c'est en 2014 que débute ma plus belle époque à Saint-Tropez. Armée de mon boîtier, je deviens la photographe attitrée des moments les plus exclusifs de la Côte d'Azur : les Régates des Voiles de Saint-Tropez, le Festival de Cannes, la Monaco Polo Cup, les défilés de Madelaine Couture Annex ou encore les fashion shows du Nikki Beach. À travers mon objectif, j'ai appris à capturer l'âme des paysages provençaux et la magie de cette côte.
Et la boucle s'est bouclée lorsque mon ami Ivan Hor m'a présentée, lors de son exposition à Budapest au 10 de la rue Falk Miksa, à ce passionné d'art qu'est M. Jean Atkatlian. Celui-là même qui, à 90 ans, fait revivre l'art contemporain juste à côté de la petite librairie où Vadim et Bardot avaient, en 1955, écrit la première ligne de ma propre histoire.
*
Près d'une génération s'est écoulée lorsque, parmi de vieilles photographies, j'ai retrouvé les notes de mon Grand-Père sur le temps qu'il avait passé en captivité en France... J'ai le pressentiment qu'il a semé toute son énergie dans cette terre de Provence, sur le domaine où il travaillait comme prisonnier de guerre. À la fin de la guerre, le propriétaire terrien et sa famille l'avaient supplié de rester, lui offrant une petite maison et un lopin de terre pour commencer une nouvelle vie. Mais le mal du pays a été plus fort : souvent à pied, il s'en est retourné auprès de sa femme et de sa fille – qui allait devenir ma mère –, qui l'attendaient dans leur petite maison de paysan à Jászfényszaru... Dans son sac à dos, à côté de quelques provisions, se cachait une peinture ancienne, reçue en cadeau de la part de cette famille de propriétaires français. Jusqu'à ce jour, ce tableau est resté dissimulé derrière leur grand portrait de mariage, où je l'ai découvert par pur hasard...
