/ lennykravitz
TikTok - 
/ lennykravitz
Facebook - 
/ lennykravitz
Website - http://www.lennykravitz.com
Spotify - https://open.spotify.com/artist/5gznA...
Apple Music - http://itunes.apple.com/us/artist/len...
Amazon Music - https://music.amazon.de/artists/B001Q...
YouTube Music - 
/ lenny kravitz - topic
Deezer - https://www.deezer.com/de/artist/189„Annyira, annyira hálás vagyok. Ha áldott vagy, és elég sokáig élsz, akkor láthatsz ilyesfajta dolgokat” – emlékszik vissza. „Mindig is szemet hunytam, csak haladtam előre, és soha nem gondoltam ilyen dolgokra – milyen elfogadásra vagy milyen virágokra és egyebekre. Csak azért vagyok itt, hogy alkossak, és hogy továbbra is alkossak.”
A „Lennaissance” folytatódik: Lenny Kravitz kiadja új „Blue Electric Light” című LP-jét, a divatról és Denzel Washington barátságáról beszél
Lenny Kravitz, 35 évvel illusztris karrierje után, még mindig dübörög. Olvasd el az ikonikus Billboard- interjúját 12. stúdióalbuma, a Blue Electric Light megjelenése alkalmából .
Kravitz a tavalyi év végén indította el az LP kampányát a vacak és funky „TK421” című számmal. Egy pimasz videoklip kíséretében , amelyben Kravitz gyakran meztelenül szerepel, a dal teljes mértékben megtestesíti a Blue Electric Light dicsőségesen vadregényes hangulatát . A meztelen testű klip természetes betetőzése volt a rocklegenda elkötelezettségének, hogy lenyűgözően karbantartott alakját a közösségi médiában is megmutassa. Ez egy olyan művész albuma, aki bensőségesen érti a folyamatos felnőtté válás és az élet kínálta lehetőségek iránti nyitottság erényeit.
Egy leleplező Billboard- beszélgetésben Lenny Kravitz elemzi a Blue Electric Light című album készítésének folyamatát , lelkendezik Washingtonnal kötött barátságáról, elmélkedik a műfaj fogalmáról, és felidézi, hogyan befolyásolták ikonikus stílusát és utánozhatatlan lazaságát az édesanyja szekrényében tett gyermekkori kirándulások.
Ezt az albumot otthon, a Bahamákon vetted fel. Befolyásolja a helyszín a felvételi folyamatot?
Itt van a stúdióm. Az elmúlt néhány lemezt itt készítettem, és ez egy olyan hely, ahol igazán le tudok gyökerezni. Minél földhözragadtabb vagyok, minél inkább a természetben vagyok, minél csendesebb vagyok, minél kevesebb ember van a közelemben – egyre többet és többet hallok. Eljutok egy olyan helyre, ahol egyszerűen csak a zene univerzumában élek. Ez nem befolyásolja a zene típusát. Az, hogy milyen zene jön, az jön. A hallott zene mennyisége és a tisztaság ebben a helyen határozottan felerősödik.
Az elmúlt két évben számos hihetetlen kitüntetésben részesültél. Milyen érzés tudni, hogy ilyen hosszú távú és tiszteletreméltó karriert építettél fel?
Húszas éveimben, amikor ezek a dolgok elkezdtek történni, nem vettem rá időt, hogy egy pillanatra leüljek és azt mondjam: „Hű, ez csodálatos .” Mindig is hálás voltam, de soha nem szántam időt arra, hogy élvezzem ezeket a pillanatokat. Hogy megszagoljam a virágokat, ha úgy tetszik. Néhány évvel ezelőtt azt mondtam, hogy amikor újra ilyen energia történik, megállok, időt szánok rá, hogy igazán megszagoljam a rózsákat, és elismerjem, mert nincs semmi baj vele. [Most] még magasabb szintű hála van.
Szerinted ez csak az öregedéssel és az élettapasztalat gyarapodásával jár?
Mindig is olyan ember voltam, aki sosem gondolta, hogy bármit is elért. A lányom mindig azt mondta nekem: „Apa, annyit tettél már!”, én pedig csak annyit mondtam: „Én még semmit sem tettem!”. Még mindig tetszik ez. Úgy érzem, hogy a 35 év, amit eddig lemezek készítésével töltöttem, nagyszerű tanulság volt, és most már tényleg tenni fogok valamit. Így érzem magam.
Nem úgy gondolok mindenre, amit tettem, hogy „ Ó, de jó vagyok, ó, ezt is megcsináltam, nézz rám!” Én pont az ellentéte vagyok. Ez még mindig részem, mert mennyit rohangáltam tinédzserként az utcán. Még mindig az a tinédzser vagyok, aki próbálja megszerezni a lemezszerződést. Van egy részem, aki még mindig az a gyerek, aki próbálja bizonyítani magát. Mindig úgy érzem, hogy a legjobb még hátravan – ezt az erényt a nagyapámtól tanultam, aki egész életében ezt ismételten mondta. Nem számít, milyen jók a dolgok, a legjobb még hátravan. Mindig lehet jobb és jobb, és te is lehetsz jobb és jobb. Ugyanaz vagyok, de időt szánok arra, hogy élvezzem ezeket a pillanatokat, mert ezeket a pillanatokat nem kapod vissza. Kapsz egy másikat, egy másikat. De ezeket a pillanatokat nem kapod vissza.
Még az élet apró pillanatai is – amikor a minap próbáltam a zenekarommal, az egyik olyan délutáni pillanat volt, amikor valami varázslatosnak tűnt. Mindenkit arra kértem, hogy hagyja abba a próbát, és mindannyian elhagytuk a próbatermet, és beugrottunk a vízbe a tengerparton. Két órán át feküdtünk a vízparton beszélgetve, és ez egyike volt azoknak a pillanatoknak, amikor az ég megfelelő színű volt, a szél megfelelő helyen fújt, a víz egy bizonyos irányba mozgott stb. Ezeket a pillanatokat ki kell élvezni.
Vannak-e olyan konkrét értékek a karrieredben vagy az életedben, amelyek ezen az albumon keresztül ragyognak?
Gyakorolni és megőrizni a hitemet Istenben és Isten számomra alkotott tervében. Hitet, türelmet gyakorolni, mindazt, amit gyerekkoromban tanultam. Ha [valami] igazán a tiéd, és a tiédnek kell lennie, akkor az meglesz – ehhez hit kell, tudod. Mindezek az erények, amiket gyerekkoromban tanultam – erős alapokra építeni, nincsenek rövidítések –, a mai napig igazak.
A Blue Electric Light a 2018-as Raise Vibration folytatása . Hogyan hasonlítod össze a két album kreatív folyamatait?
Semmi közük egymáshoz. Ha egyszer csinálok valamit, vége. Többé nem gondolok rá. Ha arra kérsz, hogy ismételjem meg, nincs rá képességem. Minden albumom más irányba halad – nemcsak dalszerzés, hanem produkció, zenei stílus stb. szempontjából is. A Raise Vibration egy csodálatos album volt. Nagyszerűen éreztem magam itt, és ugyanez a helyzet ezzel is. A [ Blue Electric Light ] esetében az a különbség, hogy [a karantén alatt készült].
Itt ragadtam, ami nagyon érdekes volt. Két és fél évet töltöttem itt rengeteg zenéléssel. Úgy éreztem, hogy ennek kell először megjelennie. Az összes lemezkészítési tapasztalatom egyformán kielégítő. Mindegyik más. Ez valószínűleg a legélvezetesebb élmény volt számomra egy ideje, már csak az egészet körülvevő szellemiség. Azt hiszem, ennek sok köze volt ahhoz, hogy a világ bezárkózott, és hogy kisgyerekkorom óta először nem kellett valahol egy adott időpontban lennem.
Mit jelképez a kék elektromos fény?
Energia. Isten. Szeretet. Emberiség. Erő. A dal csak úgy jött, nem volt más választásom. Megírtam a „Blue Electric Light” című számot, és miután felvettem, a gitárosom, Craig [Ross], aki több [más] számban is játszik, és a lemez hangmérnöke is, azt mondta: „Tudod, ez az album címe.” Már kiválasztottam valami mást – nem emlékszem, mi volt az –, de aznap este hazamentem, és tovább hallgattam a lemezt, amin most az a dal van. Azt mondtam: „Igazad van, ez [a címe].”
A „Stuck in the Middle” nagyon megfogott, egy nagyszerű, funky, lélekkel teli ballada. Mesélj arról, hogyan született meg ez a dal.
Köszönöm. Ez egy jó leírás, nagyszerű. Bementem [a stúdióba, és] az első dolog, amit beprogramoztam, a dobgép volt. Tudtam, hogy dobgépet akarok, nem akusztikus dobokat. Csak azt tudtam, hogy olyan érzést szeretnék, hogy elektronikusabb legyen a ritmusa.
Minden összeállt, amikor felvettem a basszusgitárt. Nem számítottam rá, hogy az alaphang ennyire funky lesz, mint amilyen rátetszett arra az édes balladára. A basszusgitárnak olyan késői 70-es, korai 80-as évekbeli Motown hangulata volt, mintha egy Diana Ross lemezen lenne. Imádom az édes háttérvokálokat és a harmóniákat, aztán ott van az a gyönyörű, nagy gospel híd, ahol – már elfelejtettem, hányszor – rétegezem magam, hogy létrehozzam azt a kórust. Tudtam, hogy a Bahamákon voltam a világjárvány alatt, [ezért] nincs gospel kórus. Nekem kell lennem a gospel kórusnak. Imádom ezt a számot, az egyik kedvencem.
Ez is az egyik kedvencem, akárcsak a „Spirit in My Heart”, ami dallamilag és szerkezetileg is Stevie Wondert idézi . Mesélj erről egy kicsit.
Ezt álmodtam. Felébredtem az éjszaka közepén, és azt gondoltam:
Hű, ez az akkordmenet tényleg gyönyörűÚgy éreztem, mintha valaki más levelét kapnám. Olyan érzés volt, mintha már ismertem volna, és az akkordmenet nagyon megragadott. Ez egy igazán különleges dal, mert egy szerelmeslevél Istenhez. Megköszönöm Istennek, és mindent megadok neki az életemben, elismerve Isten jelenlétét az életemben. Így kezdődik: „Te vagy az, nálad van a kulcs/ Ami feloldja a gyógyírt/ Te adtál nekem életet.” Azt hittem, ez egy egészen más dal számomra.
A műfaj fogalma uralta a kulturális diskurzust idén, mit gondolsz minderről, mint olyan művész, aki évtizedek óta foglalkozik ezekkel a párbeszédekkel?
Ezzel foglalkoztam én is, amikor erre jöttem. Mindannyian abba a skatulyába akarnak zárni, amibe szerintük tartozol. A zenének nincsenek határai. A zene mindenkinek való. Nem érdekel, hogy ki vagy. Ha olyan zenét akarsz csinálni, amilyet érzel, akkor ezt kell tenned. Ha koreai vagy, és appalache-i bluest akarsz énekelni, nos, akkor ezt érzed. Hajrá, és csináld!
De ismernünk kell a történelmünket is, és tudnunk kell, honnan származik, és hogyan találták fel. Ezt is tiszteletben kell tartani. Amikor idejöttem, emlékszem, hogy fiatal fekete gyerekek odajöttek hozzám, és azt mondták: „ Hogy csinálod ezt a fehér zenét?” Erre én: „ Hogy érted?” Erre ők: „ Igen, te csinálod azt a rock and rollt a hangos gitárokkal .” Oké, várjunk csak. Beszéljünk arról, hogy honnan származik. Hallottál már
Ami a rock and rollt illeti, ez a mi zenénk. Mindenkié, és mindenki nyitott arra, hogy használja, de ne dobjuk el a történetét, hogy honnan származik. Beyoncé és ez a country történet, amit most elkezdtünk, emlékszem, hogy a nagymamám gyerekként – aki vidéken nőtt fel Georgiában – mesélt arról, hogy a country zene a fekete zenéből származik. Ez az oktatás és a történelmünk megőrzésének kérdése. Ne vegyük azt, hogy nem mi találtuk fel, vagy nem voltunk benne a fejlesztésében.
A divatod és az aurád ikonikus – különösen abban a tekintetben, ahogyan kiterjeszted a fekete férfiasság megjelenésének hatókörét ezeken a területeken. Szerinted hol fejlesztetted ki a stílusérzékedet és a lazaságodat?
Azt hiszem, ez a divat iránti szeretetem. Gyerekkoromban sok hetvenes évekbeli zenét hallgattam, ahol az emberek nagyon extravagánsak és sok stílusuk volt. Ruhával még jobban kidolgozták művészetüket, hozzáállásukat és személyiségüket. A férfias és nőies egyensúly mindig is a legjobb volt számomra, legyen szó Jimi Hendrixről , Sly Stone-ról , Robert Plantről a Led Zeppelinből , vagy olyan férfiakról, akik férfi és női ruhákat viseltek, és ezeket keverték. Ez érdekelt.
Aztán volt egy anyám, aki egyszerűen vadóc volt. Minden barátja – a keresztanyám, Cicely Tyson és Diahann Carroll – a művészetükről, de a divatról is szólt. Én is anyukám szekrényében játszottam. Amikor kiment a házból, én meg bementem a szekrényébe, és elkezdtem feldobálni mindenfélét – öveket, sálakat és csizmákat. Ha megnézitek az [általános iskolai] osztályképeimet, látni fogjátok, hogy a nagy galléros, puffos ujjú inget és anyukám nyakláncát viselem. Ő egy békejel nyakláncot szokott hordani, amit elvettem, és kölcsönkértem tőle néhány karkötőt is. Erre én: A francba, én is csináltam azt a szart első osztályban! Ez voltam én. Nagyon furcsa. Valahogy elfelejtettem, de gyerekként éreztem ezt a cuccot. (Forrás!)
