"... a dolgokat nem vihetjük megunkkal, nem szabadna, hogy meghatározzanak minket. Rendben van, ha van, de az határozza meg, hogy ki vagy..."
Kravitz több mint 35 éve formálja a zene világát a rock, a funk, a soul és a reggae jellegzetes keverékével – és ezt az egyedi hangzást vizuális esztétikává alakította, mint keresett tervező. Csöpög a stílustól és árad belőle a lazaság, de a siker igazi titka talán valami egyszerűbb.
Dél-Kalifornia Topanga-kanyonjának dombjai között, egy birtokon, ahonnan kilátás nyílik a Santa Monica-hegységre, ahol a szélcsengők lágyan csilingelnek a szellőben, Lenny Kravitz az ópiumágy koncepcióját magyarázza nekem. Amikor az 1980-as évek végén New Yorkban élt, és debütáló albumán dolgozott, nem sok kenyere volt – mondja rocksztáros szóhasználatában –, de tudta, hogy otthona egy művészeti szentély legyen, egy olyan hely, amely felpezsdíti és befogadja a zenéjét. Ez volt az első alkalom, hogy komolyan vette kreatív ösztöneit. SoHo-i padlásszobájának oszlopait az utcán talált törött tükrökkel díszítette, a falakat pedig tapétára festette. Egy dologra viszont költött pénzt, ez pedig a hálórész volt, amely ugyanolyan fontos eleme volt a lakás hangulatának, mint a madarak, kígyók és gyíkok, amelyek háziállatként is ott éltek. A 61 éves Kravitz mutat nekem egy fotót egy baldachinos ágyról, amelynek három megemelt oldala van, mint egy kis veranda vagy egy menő buszpályaudvar. „Feküdj le és szívj ópiumot, mert amikor szívsz, kiesel, ugye?” – mondja kaviccsal és csillámmal teli hangon. Vékony ezüst karkötők csilingelnek a csuklóján, miközben beszél. „Sosem szívtam ópiumot, de nagyon nemzetközi bohém-hippi hangulat uralkodott bennem.” (Forrás!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése