Giorgio Armani 1934. július 11-én született Piacenzában, középosztálybeli család középső gyerekeként. Édesanyja háztartásbeli volt, apja egy szállítmányozási cég könyvelője. Gyerekként élte át a második világháborút és a szövetségesek bombázásait. Giorgio kilencéves volt, amikor a barátaival találtak egy adag lőport, és amikor felgyújtották, olyan súlyosan megsérült, hogy másfél hónapra kórházba került. Fennállt a veszélye annak, hogy látása maradandóan megsérült, és az élmény hatására úgy döntött, hogy orvos lesz. A háború után az apja rövid időre börtönbe került a fasizmusban való részvétele miatt, és a család Milánóba költözött.
Nagyon szerény körülmények között éltünk. Azért szeretem annyira a munkámat, mert egy olyan világban alkothatok, amiről soha nem gondoltam volna, hogy a része leszek, egy világ, amit csak a filmeken láttam, amikről a könyvekben olvastam
– emlékezett később vissza a nehéz kezdetekre.
Miután 1953-ban leérettségizett, el is kezdte az orvosi egyetemet, de három év múlva be kellett vonulnia katonai szolgálatra. A leszerelése után kirakatrendezőként dolgozott a milánói La Rinascente üzletházban, majd üzletkötő lett. Még mindig csak huszonéves volt, de az üzleti utak világlátottá és magabiztossá tették, Indiától az Egyesült Államokig sokfelé megfordult. 1965-ben az olasz textilmágnás, Nino Cerruti cégéhez került, itt már divattervezéssel foglalkozott, és szabadúszóként másoknak is dolgozott. Az Armani név először 1974-ben bukkant fel a Sicons bőr ruházati cikkeket gyártó cég termékein, egy évvel később pedig Giorgio Armani S.p.A. néven saját divatcéget alapított.
Armani már elmúlt negyven, amikor saját lábra állt, a cégalapításról élettársa, Sergio Galeotti győzte meg. A kiváló üzleti érzékkel megáldott Galeotti vitte a pénzügyeket, Armani pedig a kreatív feladatokat vállalta magára. Először egy férfiaknak készült, laza, mégis elegáns öltönykollekciójával hívta fel magára a figyelmet, majd egy évvel később rukkolt elő a női kollekciójával.
Én voltam az első, aki egy kicsit lágyított a férfiak megjelenésén, és keményített a nőkén. A férfiaknak nőknek szánt anyagból terveztem viseletet, és a férfidivatból pedig elloptam azt, amit a nők akartak, amire szükség volt – így született meg a power suit.
1980-ban már ő öltöztette Richard Gere-t az Amerikai dzsigoló című filmhez, ezt utána több száz hasonló munka követte, a legismertebb közülük Martin Scorsese 1987-es filmje, az Aki legyőzte Al Caponét. Armani számára ez biztosan több volt, mint egyszerű brandépítés, mert gyerekkora óta imádta a filmeket, és saját bevallása szerint hiába lett idősebb korában otthonában házi mozija, még ekkor is szívesen járt el filmszínházakba.
Nagyon szegények voltunk, nehéz volt az élet. Gyerekként a milánói mozikban találtunk menedéket. Ezek voltak az álmok palotái, a filmsztárok mind olyan gyönyörűek voltak. Teljesen elbűvölt a hollywoodi csillagok ideális szépsége
– nyilatkozta.
És ahogy egyre ismertebb lett, már neki sem kellett keresnie a celebek társaságát, hanem ők szerettek volna a közelében lenni: a 80-as években sorra fordultak hozzá azok a sztárok, akiknek elegük volt a régi Hollywood túlzó és giccses divatjából, és egyszerűbb, szofisztikáltabb viseletben szerettek volna megjelenni a vörös szőnyegen. A divat Bibliájának is nevezett WWD magazin az 1990-es Oscar-gála után ezzel a címmel tette egy képre a fehér szatén báli ruhás Kim Basingert és a visszafogottan elegáns Armaniba öltözött Michelle Pfeiffert: „Az agónia és az eksztázis.” A fotón Armani jelképezte a diadalmas új korszellemet.
A milánói Via Sant’Andreán, a divatnegyed kellős közepén 1983-ban megnyílt első Armani butik azonban nemcsak ruhákat, hanem alsóneműt, fürdőruhát, cipőket, táskákat és parfümöket is árult. A termékpaletta később is széles maradt, tervezett tévét a Samsungnak, telefont az LG-nek, egyenruhát rendőröknek, taxisofőröknek, az olasz nyári és téli olimpiai csapatnak, saját étterem- és szállodaláncot is alapított.
Mindig is úgy gondoltam, hogy a divat nem csak a ruhákról szól. Sokkal szélesebb közönséget érek el azzal, hogy más területeken is kipróbálom magam. Bármibe vágok bele, próbálok tartós és hasznos dolgokat létrehozni.
A milánói zászlóshajó üzlet 2008-ban átköltözött a szomszédos Via Montenapoleone 2. alá, ahol egy Armani által saját maga tervezett, háromszintes divatáruház található.
A 20. század végén azonban egy globális piacra dolgozó tervező már nem engedhette meg magának, hogy csak Európára koncentráljon, Amerikában is ott kellett lenni. A Los Angeles-i Armani divatüzlet a Rodeo Drive-on 1988-ban nyílt meg, és Armani jó stratégiai húzással felvette Wanda McDanielt, A Keresztapa producerének feleségét, hogy csábítsa be a leghíresebb színésznőket az üzletbe. Az első nagy sikert Jodie Foster hozta meg, akit 1989-ben még a legrosszabbul öltözött sztárnak választottak az Oscar-gála után, a következő évben azonban olyan sikert aratott Armani ruhában, hogy ezután nem volt hajlandó semmi mást viselni. Hamarosan a bolt rendszeres vásárlói között tudhatta a korszak legnagyobb sztárjait: Julia Robertset, Michelle Pfeiffert, Jack Nicholsont, John Travoltát, később pedig Cate Blanchettet, Beyoncét, Lady Gagát, David Beckhamet és Katie Holmest. Armani személyesen egyáltalán nem udvarolt a hírességeknek, úgy érezte, elég nagy név ahhoz, hogy ők keressék:
Ha egy filmcsillag Armanit akar viselni, majd felhív minket
– mondta. (forrás!)
